A szülés egy egészen különleges esemény, az kismamák számára ugyanakkor rendkívüli fizikai megterhelést is jelent. A tudatos készülést tehát érdemes lelki és testi értelemben is elkezdeni. A természetes olajok mindkettőben hatékony segítséget nyújthatnak.
A születés csodája
A várandósság és a szülés a szülők, de elsősorban a kismamák számára egy egészen különleges időszak, illetve esemény, különösen ha az első gyermek születéséről van szó. Ilyenkor ugyanis még nem játszanak szerepet a korábbi tapasztalatok, illetve az ehhez kapcsolódó rutin, hanem az örömteli várakozás és a tudatos felkészülés kerül előtérbe. Nem ritkán persze kellő izgalmakat is tartogatnak ezek a hónapok, hiszen mégiscsak egy új, ismeretlen utazásról van szó, az ettől való félelem pedig teljesen természetes.
A legjobb, amit ilyenkor tehetünk, hogy testünket és lelkünket is igyekszünk minél inkább felkészíteni a ránk váró kihívásokra, elsősorban a szülés folyamatára, ami a test szempontjából is komoly megpróbáltatást jelent. A gyöngéd szülés ugyanakkor nem lehetetlen, ezt pedig különféle természetes készítményekkel, olajokkal is támogathatjuk, legyen szó akár az ilyenkor igénybevett területek ápolásáról, vagy a gyors energetizálásról.

Hogyan készítsük fel testünket?
A várandósság során testünk nagy átalakuláson megy át, aminek akár maradandó nyomai is lehetnek. A hirtelen növekedés miatt ugyanis könnyen striák alakulhatnak ki a bőrön, hiszen a kötőszöveti rostok nehezen követik le a változást. Ennek megelőzésére és kezelésére jó választás lehet a stria elleni krém. De testünket a szülés nehézségeire is felkészíthetjük, aminek tekintetében a gátvédelem az egyik legfontosabb szempont, egyben a gyöngéd szülés egyik záloga.
A gátmasszázs olaj használata és a gátmasszázs a várandósság 34. hetétől ajánlott, segítségükkel pedig jelentős mértékben növelhetjük a gát területének rugalmasságát és erősségét, ezzel is támogatva a gyöngéd szülést. Hasonló szerepe lehet a Világra hozó masszázsolajnak is, ami a szülés körüli nyugtató, lazító masszázshoz ajánlott, hiszen a test ellazulásával a félelem is oldódik. A Panarom gyöngéd szülést támogató termékeinek pedig épp ez a célja.
Hogyan gyűjtsünk erőt szüléskor?
A vajúdás és szülés folyamata lelki és testi szempontból egyaránt megterhelő lehet, különösen ha a vártnál hosszabbra nyúlik a folyamat. Egy idő után ilyenkor egyre nehezebb erőt gyűjteni, fizikailag és szellemileg is kimerülhetünk. A gyöngéd szülést támogató termékek azonban ebben is segítenek, hiszen a Parázs olaj hatékony energetizáló formulát alkalmaz. Ez lényegében egy meleg, pezsdítő illóolaj, ami jótékonyan stimulál a szülés során.
Alkalmazásával fokozható a vérkeringés, ami enyhe vérbőséget okoz, ezzel támogatva a gyöngéd szülés természetes folyamatát. A Parázs olaj képes lehet lendületet adni, hozzáadni azt az utolsó csepp energiát, amire a szüléskor még szükség lehet, mindezt abszolút természetes módon. A tudatos felkészülés tehát mindenképpen fontos, az ezt segítő készítmények pedig valóban könnyíthetnek a nehézségeken.