A gyereknevelés egyik legsarkalatosabb pontja a szabadidő kérdése. A legtöbb szülő úgy érzi, hogy akkor teszi a lehető legjobbat, ha folyamatosan a gyermeke rendelkezésére áll. Azonban mit adhatunk a gyerkőcnek azzal, ha néha igényt tartunk egy kis énidőre? Többet, mint elsőre gondolnánk!
Mit nyer a gyermek a szülő “énidejével”?
Ha a szülő úgy dönt, hogy egy kis időt saját magára is szentel, például egy fárasztó, hideg, őszi nap végén hagyja, hogy a Smartmedicalnál kapható Naipo lábmasszírozó, amely melegítő funkcióval is rendelkezik, segítse őt átmelegíteni és megpihenni, akkor a gyermek sok mindent megtanulhat ebből. Többek között azt, hogy foglalkozzunk saját magunkkal is, és hogy a szülőnek is jár néha egy kis pihenés és elvonulás.
Természetesen nagyon sok apuka és anyuka nem tudna kivitelezni egy ilyen elvonulós alkalmat anélkül, hogy ne lenne lelkiismeret-furdalása. Ez teljesen normális dolog, azonban gondoljuk csak át, hogy mennyivel türelmesebbek leszünk az apróságokkal, ha van lehetőségünk egy kicsit úgy is töltekezni, ahogyan igazán szeretnénk. A nyugodt szülő pedig kétségtelenül jó hatással lesz a gyerekekre is.
Hogyan pihentessük magunkat?
Egy esős őszi nap végén kifejezetten jólesik ellazítani magunkat. Ebben a Smarmedical kínálatában megtalálható Naipo masszírozókészülékek lehetnek a segítségünkre – ha pedig olyat választunk, ami melegítő funkcióval is rendelkezik, akkor nemcsak ellazulhatunk, hanem át is melegszünk majd.
A lábmasszírozók és lábfürdők – mint a Naipo MGF-836 lábmasszírozó és MGF-838 lábmasszázs – hozzájárulhatnak a relaxációhoz, oldják a stresszt és segítenek felmelegedni. Lábaink különösen érzékenyek lehetnek a hidegre, ezért ilyenkor megnövekedhet a megfázásos megbetegedések kockázata is. A lábmasszírozók viszont a vérkeringés javításán keresztül hozzájárulhatnak egészségünk megőrzéséhez is.
Miért használjunk lábmasszírozókat?
A lábmasszírozók használata egész évben előnyös lehet, azonban az őszi hónapoktól kezdve egészen a tél végéig nélkülözhetetlenek. Fokozzák a vérkeringést, ami nagyon előnyös akkor, amikor a hidegben a vérünk lelassul, amitől lábaink is hidegebbek lesznek. A vérkeringés serkentésével lábaink újra felmelegedhetnek.
A lábmasszázs bizonyítottan oldja a mentális feszültséget is, így hatékony eszköze a mindennapos stresszkezelésnek, aminek előnyeit gyermekünk is élvezni fogja, hiszen kipihent és tettrekész szülőkkel sokkal vidámabb az élet.
Mindezeken felül a lábmasszázsnak és -melegítésnek hosszú távú egészségügyi hatásai is vannak, hiszen segít megelőzni a lábduzzanat és a visszerek kialakulását. A Naipo MGF-839A intenzív masszázsélményt nyújt mindezek mellé, amivel hatékonyan képes oldani a felgyülemlett feszültséget az izmokban és mentális síkon egyaránt.
Láthatjuk tehát, hogy a feszültségoldás és stresszkezelés hatékony eszköze lehet egy kiváló lábmasszírozó.